Vecsés

Fővárosunkat a 4. számú főúton elhagyva, Budapesttel szinte „összenőve”, a Liszt Ferenc repülőtér közvetlen szomszédságában találhatjuk a monori kistérség legnyugatabbra fekvő települését, amelynek neve hallatán kevés olyan ember akad hazánkban, akinek ne jutna eszébe a méltán híres „vecsési savanyúkáposzta”. A savanyúkáposzta készítésének titkát a sváb ősök hozták magukkal.

A település természeti- földrajzi-geológiai szempontból a főváros Duna-balparti, Pest környékét képező területgységéhez, a Duna pesti teraszos völgymedencéjéhez tartozik, de annak is a déli részén, több szomszédos körzettel határosan helyezkedik el. Északkeleti peremvidékén a Gödöllő-Ceglédberceli dombvidék emelkedik ki, dél felé pedig a Duna-Tisza közi hátság területe kezdődik. Határának déli részén még a múlt században is nagy mocsár terült el, melynek lecsapolásával hozták létre a Gyáli-víznek nevezett csatornát.

A település elnevezése a szláv eredetű „vecser” szóból ered. A Vecsésen és környékén végzett régészeti ásatások során avarkori emlékanyagra, avar- és honfoglaláskori sírleletekre bukkantak. A vidék a honfoglaló fejedelmi törzs szálláshelye volt, erre utalnak azon környező települések nevei, amelyek a fejedelmi család jelentősebb férfiainak nevét viselték (pl. Üllő, aki Árpád fia, vagy Taksony, aki Solt fia volt).

Vecsés első okleveles említése 1318-ban történt Wecherch néven. Ekkor az itt élő Éliás fiai, Mátyás és Péter, az üllői nemes Endrével, valamint Fülöp és Pál Péteri nemesekkel közös gyömrői földjüket eladták Demeter fiának, Dezsőnek. Vecsést a korábbi iratok templomos helyként említik, volt plébánosa, szántója, halastava, rétje, erdeje és útja.

A török hódoltság idején a menekülések és a bújdosások miatt egyébként is megcsappant számú népesség az adóösszeírásokban szereplő adatok szerint minimálisra csökkent. A terület török földesurai Turgud bég és Dzsáfer bin Juszuf ziámet- birtokosok voltak. A török birtokosokon kívül a magyar földesurak is beszedték adóbevételeiket, ami újabb terhet rótt a lakosságra.

A tája adta természeti körülmények, illetve egyes haladó földbirtokosok kezdeményezései termetették meg a terület újbóli benépesítésének igényét és lehetőségét. 1730-ban Grassalkovich I. Antal herceg vásárolta meg a pusztát, az akkori birtokostól, Ráday Páltól. Az uradalom megalapítása után hozzáfogott az állam által is támogatott betelepítéshez, amelyet fia, Grassalkovich II. Antal folytatott. A község megalakulását követően, gyors ütemű fejlődésnek indult, megalapozta későbbi gyarapodását. A faluhoz szerkezetileg három, vele határos puszta tartozott, közülük a Haraszt név alatt szereplő területet Mayerffy Ferenc vette bérbe és Ferenc nevű fiáról nevezte el „Ferihegynek”, amely országunk legjelentősebb repülőtereinek ad helyet. Az 1847-ben megépült Pest-Szolnok vasútvonal egyszerűbbé és gyorsabbá tette a különböző termékek szállítását, s nagymértékben hozzájárult a község dinamikus fejlődéséhez.

A XIX. század végén a község népessége dinamikusan növekedett, pezsgő társadalmi, kulturális, politikai élet kezdődött a településen, több egyesület, egylet, társaskör kezdte meg működését.

A II. világháborút Vecsés is csak nagy emberáldozatok árán tudta átvészelni. A frontokon, fogolytáborokban több százan elpusztultak, mintegy kétszáz zsidó haláltáborokban vesztette életét. A népesség további csökkenését okozta, hogy 1945-ben Vecséshez tartozó a Csáky-ligetet Budapesthez csatolták, 1946-ban pedig mintegy 1500 német nemzetiségű lakost telepítettek ki. helyükre részben a Felvidékről és Erdélyből menekült, onnan kitelepített magyarok kerültek.

Vecsés kulturális életét a mai napig meghatározzák sváb gyökerei. A hagyományosan magas szinten művelt zene- és tánckultúra jelenleg is több egyesület, csoport szívügye.

A dinamikusan fejlődő települést 2001-ben avatták várossá.

Forrás: Juhász Andrea, Képes Katalin, Kovács Gábor, Hégely Péter (2000): Magyarország kisrégiói-Pest megye- A Monori kistérség (Veresegyház, Manila nyomda)

További információ:www.vecses.hu



« vissza