Monor

Földrajz, természeti adottságok

 

Monor a 4-es sz. út mellett, a fővárostól mintegy 25 km-re fekszik, közvetlen műút köti össze Csévharaszt, Gomba, Nyáregyháza, Péteri, Pilis, Üllő és Vasad településekkel. A jó közúti megközelíthetőség mellé párosul a város kiváló vasúti adottsága is. A Budapest-Cegléd-Záhony vasúti fővonal mentén fekvő településen naponta 35-38 személyvonat közlekedik.

 

Monor város két nagytáj, az Alföld és az Északi-középhegység találkozása mentén fekszik. A Cserhát déli nyúlványa, a Gödöllői-Monori-dombság lankái fokozatosan olvadnak bele a város belterületét már egyértelműen meghatározó Alföldi tájegységbe. Míg délnyugati külterületi része a Pesti hordalékkúp-síkság végződésének tekinthető, a külterület keleti része, valamint Monorierdő homokkal borított területe már a Pilis-Alpári-homokháthoz tartozik. A felszínt nagyobbrészt olyan lösz, ill. löszös homok, kisebb részben futóhomok fedi, amin zömében jó minőségű talajok alakultak ki. A legkiterjedtebb futóhomokos terület a 186,5 méter magas Strázsa-hegy, amelynek 130 méteres magasságánál húzódott az egykori Ös-Dunavölgy. A hagyomány szerint a "hegy” a török időkben kapta nevét, amikor a lakosság strázsákat állított az ellenséges török seregek mozgásának folyamatos figyelésére. A magyarázat elfogadhatóságára utal az a tény, hogy a Strázsa-hegyről nagyon jó a kilátás nyugati irányba, tiszta időben a budai hegyek is láthatók.

 

A szőlőművelés, borászat évszázadok óta hozzátartozik a monoriak mindennapjaihoz. A hegyen található, több mint 800 épületet magába foglaló pincefalu egyedülálló értéke nemcsak a városnak, de az egész közép-magyarországi régiónak is. A maga nemében páratlan, a szőlőterületektől elkülönült pincék ma is a hangulatos családi-baráti borozgatások, összejövetelek legfőbb színterei, ugyanakkor varázsuk felejthetetlen élményt nyújthat az idelátogató hazai és külföldi vendégeknek.

 

A Monor városrészévé vált, mintegy 3300 lakosú, akác- és nyárfaerdővel övezett Monorierdő korábban elsősorban fővárosi polgárok kedvelt üdülőterületet volt. Jelenleg elsősorban lakóterület, mivel a korábbi nyaralótulajdonosok jelentős része úgy döntött, hogy a zajos világváros helyett a kellemes "erdei” környezetet, a nyugalmas hétköznapokat választja. A borászat Monorierdőn is meghatározó, a városrész melletti "Szárazhegyen” a Ker-Bor Kft. nagyüzemi keretek között állítja elő az elismert minőségű italokat.

 

Monor éves hőösszege az országos átlag fölötti, ezzel együtt időjárása csapadékban szegényes, sőt néha rendkívül száraz. A természetes növénytakaró átmenetet mutat a hegyvidéki és az alföldi növénytársulások között. Ma többnyire akác, nyárfa, valamint erdei fenyvesek borítják a művelés alá nem vont területeket, a hajdani őstölgyesek mára csak nyomokban maradtak fenn. Monor területén találhatóak vízi, mocsári és lápi társulások is, melyek közül kiemelkedik a Forrás-vidék természetvédelem alatt álló területe. Monoron és környékén korábban ugyan több tó és mocsár is ismeretes volt (Kenderesi-tó, Bogárzó-tó), ma már csak a hasznosításra váró ún. Kis-tó jelenti az egyetlen állóvizet.

 

Monor és környéke természetes állatvilágának jellemző fajai - a gazdag rovarvilágon túl - az őz, nyúl, fácán, fogoly és fürj, számuk azonban az erdőirtásokkal párhuzamosan lecsökkent. A helyi vadásztársaság rendszeres vadkihelyezésének köszönhetően viszont a monorkörnyéki erdők viszonylag jó vadászterületeknek tekinthetőek.

 

A város forrásvölgyi területén, az egykori Dömény- és Ehrlich-féle téglagyár területén a 20. század elején több értékes, jégkorszak-béli mamutcsontot találtak; a leletek azóta a Nemzeti Múzeumban láthatók.

 

 

Történelem

 

Annak ellenére, hogy Monor és környéke gyakorlatilag a Kr. e. 6. évezredtől kezdve folyamatosan lakott volt, értékes régészeti leletek ezidáig nem kerültek elő a honfoglalást megelőző korszakokból. Monorierdőn az ’50-es években tártak fel néhány honfoglalás-kori sírt, így feltételezhetően település is lehetett a közelben.

 

A település neve a török eredetű Monar személynévből keletkezett, jelentése köd. A város határában ma is gyakori természeti jelenség a korabeli településen valószínűleg még inkább meghatározó volt, hiszen a dombok alatti síkfelszínt akkortájt nagy kiterjedésű tavak, mocsarak is szabdalták. A város nevének eredetére utaló másik, tudományosan nem megalapozott elképzelés szerint egy XII. századi birtokos francia lovagnak a nevéből (Enár - Monor) származik a település neve.

 

Monort 1398-ban említi először oklevél, amikor Maróthi János székely ispánt beiktatták monori, pilisi és más birtokaiba. Maróthi fia, László 1446-ban Újfalu (Monorierdő középkori elődje) és Zsiger helységekkel együtt elcserélte a területet más birtokokért az egri káptalannal, aki innentől számítva egészen a XX. századig volt a térség legfőbb birtokosa. Annak ellenére, hogy Monor, Újfalu és Zsiger települések az egri káptalan fennhatósága alatt álltak, a reformáció tanai korán gyökeret vertek. Az írásos emlékek szerint Monor már a mohácsi vész előtt szerepel azon települések között, ahol Luther tanai elterjedtek.

 

A feltehetően a mai városközpontban elterülő település a török időket - a legutolsó évekig - átvészelte. A török földesúri jövedelmek mindenekelőtt a helyi lakosság gabona-, len-, káposzta-, bab-, kender- és szőlőtermesztéséből, állattartásából, valamint méhészkedéséből származtak. A település többször vált csaták színterévé, ilyenkor a helyi lakosság többnyire a mocsárvilágban, ill. a környékbeli falvakban keresett menedéket. Először a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom között Magyarország birtoklásáért zajló ún. tizenötéves háború (1593-1606), majd az 1661-es, később pedig az 1683-as bécsi hadjárat hozott pusztulást a falura. A törökvész elmúltával folyamatosan népesült be a település: 1696-ban 7, 1699-ben 40, 1701-ben 117, 1760-ban pedig már 315 családot írtak össze Monoron. Újfalu és Zsiger települések viszont már soha többé nem épültek újjá.

 

Ez időből való az a benépesedésre utaló legenda is, amely szerint a ma is gyakori ősi monori nevek, - a Burján és a Bokros - elterjedésüket köszönhetik: "Egyszer két ember járt errefelé, akik megunták a sok csavargást a világban, és amikor ideértek a Cserhát lankái alá azt mondja az egyik a másiknak: Maradjunk itt és legyen már nevünk is, te légy Burján és burjánozzál el; és szólt a másik: Hát te, testvér, te meg Bokros légy és bokrosodjál.” Annyi bizonyos, a betelepedés során megjelentek Monor első katolikus jobbágycsaládjai is, akik az egri káptalan más birtokairól vándoroltak el.

 

A város a török kiűzése után is többször vált csaták hadszinterévé, átvonulási tereppé. "Igen útban lakunk” írta Dékány Mihály monori bíró "az alá s fel járó németek” miatt elsősorban. Mindez nem csoda, hiszen a mai 4-es számú főút mentén, Szolnok és Pest között a középkorban is fontos útvonal húzódott, ráadásul a vallási fanatizmustól is tüzelt császári zsoldosok mindenekelőtt a protestáns falvakban jártak el különös kegyetlenséggel. Rákóczi seregében összesen 22 monori harcolt Szabó Máté, Pap István és Andrási István seregeiben. A Rákóczi szabadságharcot követő évtizedekben a császári katonaság elszállásolása jelentett visszatérő problémát.

 

Az urbárium előtt a lakosság "contractusok”, azaz szerződések szerint teljesítették a földesúri szolgáltatásokat az egri káptalannak, amik a lakosság gyarapodásával párhuzamosan emelkedtek. (Az 1696-os szerződés szerint évi 120 forintot és 30 icce vajat, 1711-ben már 300 forintot adtak földesuruknak.) 1720-tól a helyiek használhatták Újfalu-puszta, majd Zsiger-puszta földjeit is, természetesen folyamatos tehernövekedés mellett. Az adók, a robot mellett állami teherként sújtotta még a falut a só- és egyéb hosszúfuvarozás utáni járadék is.

Mária Terézia 1767-ben kiadott úrbéri rendelete alapján Monoron is rendezték a tulajdonviszonyokat, az összeírás szerint 44 egésztelkes, 139 féltelkes, 55 negyedtelkes jobbágy és 37 zsellér lakta a települést. A következő évtizedek birtokaprózódása következtében míg a jobbágyok száma gyakorlatilag nem - vagy csak alig - emelkedett, addig a zsellérek száma az 1770-es adatokhoz viszonyítva az 1828-as összeírás idejére mintegy kilencszeresére duzzadt.

 

A XIX. század első felének évtizedeire a folyamatos fejlődés, gyarapodás volt jellemző, a reformkor szellemisége jótékony hatással volt a protestáns település hétköznapjaira. 1813-tól kezdve új utcák létrehozásával nagyszabású falurendezés indult el. A mintegy hét év alatt kialakított, 21 utcából álló új településszerkezet a mai napig meghatározza a városközpont jellegét.

 

A szabadságharc idején Molnár Pál prédikátor szavára számos monori fogott fegyvert. Az Isaszeg és Tápióbicske körül 1849. április 7-én zajlott győztes csaták után a Monoron keresztül menekülő, szétvert horvát csapatok katonái közül éjjel többeket legyilkoltak, az üldöző magyar honvédsereg sebesült tagjai közül pedig többen - legnevesebb köztük Beöthy Kálmán tüzérhadnagy - itt telepedtek le, majd leltek végső nyugodalmat. (A református temetőben még ma is mintegy 10 korabeli sírhely található.) A szabadságharc legtragikusabb fejezetét azonban a pillanatok alatt szétterjedő kolerajárvány pusztítása okozta, június hónapban például mintegy 160 áldozata volt.

 

1889 őszén, egy szokásos megyei hadgyakorlat alkalmával, Monoron olyan botrány történt, amely a korabeli sajtó címoldalára került, az országgyűlésben pedig közjogi vitákat gerjesztett. Történt ugyanis, hogy a magyar honvédség éves monori hadgyakorlatán, amit a király személyesen is megtekintett, több épületre kitűzték a fekete-sárga császári lobogót is, s ez nem pusztán törvénybe ütközött, de a helyiek önérzetét is sértette. A király érkezése előtt két nappal a két kaszinó zsúfolásig telt a "helyi intelligenciával” valamint a neves tiszti vendégsereggel. Egy szóváltást követően néhány helyi fiatal hazafiságát bizonyítva, otthagyta a díszes társaságot, majd gondoskodott a fekete-sárga "rongy" eltávolításáról.

 

Az eset a király fogadtatását beárnyékolta, a helyiek az elkövetkezendő évek lassú fejlődését többnyire erre a "zászló-afférra” vezették vissza. Egyes korabeli elemzők szerint e botrány volt a kiindulópontja annak az országházi vitának, aminek eredményeként az addig általánosan használt "császári királyi” elnevezés az "és” szócskával, a ma is ismert "k.u.k.”-ra bővült.

 

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után meghatározóvá vált a paraszti középbirtok: az 5 és 100 ha közötti birtokok aránya meghaladta az 50 %-ot. Az egri főkáptalan az erdők kivételével 1910-ben adta el a helyi lakosságnak monori, majd 1933-ban monorierdei birtokait. A két világháború közti időszak legnagyobb földbirtokosai a Földváry család (600 ha), valamint a Magyar Magtenyésztő Rt. voltak. A jobbágyfelszabadítást követően a mezőgazdasági termelésben megindult fokozatos fejlődés, a növekvő szerszám- és eszközigény, a helyi iparosok, kézművesek megerősödését is segítette. Az első ipartörvényt (1872) követően 1885-ben járási szinten is létrejött az ipartestület, mely az érdekvédelmen túl, a többszáz tag számára segélyezési szolgáltatásokat is nyújtott.

 

A századfordulón a viszonylag fejlett kézműipar mellett a község gazdaságában meghatározó volt a Horn Mór Rozskiviteli Gőzmalom Monor nevű cég (amely alapját jelentette a később híres Monori Kenyérgyárnak), valamint a Monor és Vidéke Gabonaraktári Szövetkezet. A század első évtizedében kezdte meg működését a híres Popper Nyomda, amely négy évtizedes működése alatt nem pusztán helyi jellegű kiadványokat, de országosan terjesztett könyveket, nyomtatványokat is előállított. 1909-ben alakult meg a Monori Kefegyár, mely a Kefa-Brush Kft. üzemeltetésében a mai napig sikeresen működik, így a legrégebbi monori gazdasági társaságnak is tekinthető.

 

A századforduló gazdasági fellendülését segítették elő a megalakuló hitel- és pénzintézetek is. Elsőként a Monorkerületi Takarékpénztár Rt. (1872), majd a Monori Hitelszövetkezet (1882), tíz évvel később pedig a Monori Hitelbank Rt. jött létre.

 

A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan Monor társadalmi élete is megélénkült. 1861-ben Molnár Pál református lelkész vezetésével a Kaszinó, 1879-ben Gera József kezdeményezésére az Egyenlőségi Kör jött létre, majd lett a társasági élet központja. 1898-ban hozták létre a Gazdakört, 1901-ben a Monori Sport Clubot, valamint Nyáry József elnökletével a Monor-járási Kört, amely összefogta a térség vezető tisztviselőit. Működött még polgári olvasókör, dalárda, önkéntes tűzoltóegylet, nőegylet. Az eseményekről a Monor és vidéke, majd a Monor-kerületi lapok tudósítottak.

 

Az első világháború idején a községben hadikórházat létesítettek, a háború befejezésekor 252 hősi halottat gyászoltak a helyiek. A református templom és az iskola közt 1923-ban felállított emlékmű lakossági adakozásból valósult meg. A második világégés alatt 164 elesett katonáról, valamint 162 haláltáborokba és munkaszolgálatba deportált majd elpusztult monoriról tudunk. Emléküket a város központjában Kampfl József szobrászművész emlékműve őrzi.

 

1956-ban jelentősebb esemény nem történt, a településen mint járási székhelyen megalakult a Monori Járási Nemzeti Bizottság.

 

A szocializmus évtizedeiben a község fejlődésére a folyamatosság volt jellemző. Az 1970-es nagy közigazgatási átszervezések következtében elnyert nagyközségi rang az ügyek intézéséhez szélesebb jogkört biztosított. A lakosság többsége az elmúlt rendszerben is budapesti munkahelyeken dolgozott, ezzel együtt voltak jelentős foglalkoztatók a községben is. A helyi ipart a Kefegyár, a Finommechanikai Vállalat, a Vasipari Szövetkezet valamint az Építőipari Szövetkezet képviselte.

 

A mezőgazdaság szerkezetét döntően meghatározták az 1960-as kollektivizálás során létrehozott szövetkezetek (melyeket 1976-ban Kossuth Mgtsz néven összevontak), valamint a megye egyik legnagyobb, 3000 ha területű állami gazdasága, mely mindenekelőtt kenyér- és takarmánygabona, továbbá cukorrépa termesztéssel, valamint szarvasmarha- és sertéstenyésztéssel foglalkozott.

 

Talán a monoriak többsége előtt sem világos, milyen jelentős eseménynek adott otthont a monorierdő-i camping 1985 júniusában. Mintegy félszáz magyar értelmiségi gyűlt itt össze, annak érdekében, hogy a magyar közállapotokat megvitassa, eszmét cseréljen. "Mi vezetett bennünket az értekezlet egybehívásánál? Az a szándék, hogy keressük a kiutat az ország nehéz helyzetéből...a magyar társadalom súlyos bajoktól szenved és szüksége van arra, hogy világos távlatot kapjon.” - vallotta Donáth Ferenc főszervező. A találkozó legfőbb üzenete volt, hogy a demokrácia és a gazdasági felemelkedés ügye elválaszthatatlan. Egy történelmi pillanatra megcsillant a széles ellenzéki front lehetősége is, ugyanakkor nem volt, nem is lehetett cél egy közös programnyilatkozat elfogadása. A részt vevők itt még nem kívántak konkrét kérdésekre konkrét válaszokat adni, különböző fejlődési irányelveket, ideológiákat megfogalmazni. A találkozó óriási jelentőségét az adta, hogy a Kádár-rendszer először tűrt meg nyíltan ellenzéki politikai eseményt.

 

A szocialista rendszer utolsó éve Monor életében jelentős változást hozott: 1989. március 1-jén megtörtént a várossá nyilvánítás. Monor ma - a számos vonzáskörzeti funkcióval együtt - Pest megye 7. számú országgyűlési egyéni választókerületének a központja, ide tartoznak: Ecser, Gyömrő, Maglód, Péteri, Üllő, Vecsés települések.

 

 

Műemlékek, látnivalók

Monor belvárosába (Monorierdő felől) érkezve talán a főutcán kimagasló három templom együttes látványa az első, ami megragadja a figyelmet. A XIX. század első évtizedeiben barokk stílusban épült katolikus templom berendezésének legszembetűnőbb, legértékesebb része a főoltár mögött, a szentély zárófalánál kiemelkedő nagyméretű retabulum. A templom épülete mellett figyelemre méltó a festett, népies stílusú Nepomuki Szent János szobor is. A főutca belvárosi részének másik végén lévő evangélikus templom 1939-ben épült, magyaros stílusban.

 

A város templomai közül a legrégebbi az 1630-ban épült, majd 1882-ben átalakított református templom, amely a hozzátartozó parókiaépülettel, valamint a Kossuth Iskola övezte első világháborús emlékművel szép, egységes összhatást nyújt. Az emlékművek, szobrok közül érdemes megtekinteni a gimnázium bejáratánál álló József Attila szobrot, a város központjában álló II. világháborús emlékművet, továbbá a Városi Bíróság műemlék jellegű, eklektikus épületét, az előtte álló Kossuth-mellszoborral.

 

A város néprajzi hagyatékában a református temetőben található múltszázadi kopjafák és 1848-as síremlékek a legértékesebbek. A Kossuth Lajosról elnevezett iskolában állandó iskolamúzeum, az Acsádi utca 32. szám alatt Kovács Gyula magánmúzeuma tekinthető meg.

 

A város igazi kincse azonban a már említett Strázsa-hegyi pincesor, melynek idegenforgalmi hasznosítása eltökélt szándéka mind a város vezetésének, mind számos pincegazdának. Ha alaposabban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy az összhatásában többé-kevésbé egységesnek tűnő pincefalu épületei hat típusba sorolhatóak. A löszös, kötött talajba épült pincetömböket az építéskor általában kiemelték, majd a boltozás elkészítése után visszatemették. Az így létrejött gádorok sora adja a pincesorok egyes részein megfigyelhető sajátságos "bakhatást”. Egy 1995-ös tanulmány szerint a pincefaluban 98 építészetileg értékes, eredeti állapotát megőrzött, valamint 132, részben már átalakított, ugyanakkor építészetileg értékesnek tekinthető épület található (ADU Építészeti Iroda Kft. - 1995)

 

A monori pincék borai részben olyan hagyományos szőlőfajtákból készülnek, mint az olaszrizling, a kadarka, a kékfrankos és a kékoportó, ám az újabb telepítéseknek köszönhetően mind elterjedtebbek a minőségi bort adó Rajnai rizling, a Chardonnay, a Cserszegi fűszeres, a Királyleányka szőlőfajták is. Sokan készítenek minőségi fehérbort a Zalagyöngye, a Bianca és a kunleány, vörösbort a Cabernet franc, Cabernet sauvignon és a Zweigelt szőlőfajtákból.

A monori borászok egy meghatározó csoportja - a kulturált borfogyasztás, a bor tiszteletének erősítése céljából - a szövetkezés útjára lépett. A Monori Strázsahegyi-Szárazhegyi Borrend fontos feladatának tekinti az országos Borrendbe való bekapcsolódást, ezzel együtt a többévszázados szőlő- és borkultúrával rendelkező borvidék méltó megbecsülésének kivívását.

 

A "falunézést” célszerű Szent Orbán, a hegy védőszentjének szobrától kezdeni, s lehetőség szerint borkóstolással egybekötni. A hagyományosan októberben megrendezésre kerülő szüreti bál is vélhetően mind ismertebb és elismertebb lesz az önfeledt, de kulturált szórakozást kereső helyiek valamint a távolabbról érkező vendégek előtt.

 

Forrás: Juhász Andrea, Képes Katalin, Kovács Gábor, Hégely Péter (2000): Magyarország kisrégiói-Pest megye- A Monori kistérség (Veresegyház, Manila nyomda)

 

További információ: www.monor.hu



« vissza