Mende

Dombok ölelésében élünk itt. Fogyatkozó erdők vesznek körül bennünket. S egykor a völgyekben siető patakok már csak néha-néha emlékeznek vízben bővelkedő idejükre. Aszfaltút kígyózó szalagja szeli ketté a falut, s kapcsolja össze érként az ország testével. Takaros házakban, igyekvő emberek élik mindennapjaikat a 13 domb árnyékában. Mondáink, dalaink, táncaink, emlékeink nehéz időkről, küzdelmekről, pusztulásokról, reményekről, életről szólnak. Mert tatártól s töröktől űzötten, háborúk zajában élt itt századokon át az ember.

A felperzselt portákon új házak nőttek, a földeken új élet termett. A község címere szinte "elmondja" a település történetét. Mendét tulajdonképpen "váras"-nak is nevezhetnénk, hiszen 2 vár romjai is megtalálhatók azokon a dombokon, melyek körülölelik a falut. Maga a település 7 dombra települt, mely aközség címerében is szerepel.

Az első várat a Krisztus előtti XIII. században a vatyai kultúrához tartozó bronzkori nép építette. A helybeliek Leányvárnak nevezik. A másik várat már az Árpád-korban, a XIII. században emelték. Ez a mendeiek elnevezése szerint a Lányvár. A címer 3-as osztása arra a 3 középkori falura utal, melynek romjain a mai Mende jött létre. Oszlárt 1252-ben, Billét 1351-ben, s Mendét 1411-ben említi oklevél. A török hódoltság idején e három település mindegyike elpusztul. Az újjátelepítést a Bosnyák család, a Károlyi család és a Koháry család kezdte el 1724-ben.

Többségében a felvidékről érkeznek az első telepesek. Ők hozzák magukkal az evangélikus hitet. Címerünkben őket jelképezi a Luther-rózsa. 1724-től fokozatosan növekszik a lélekszám, s egyre több katolikus család telepedik meg. A falu címerében a talpas kereszt szimbolizálja ezt. Az itt élők főleg gabonatermesztéssel és szőlőműveléssel foglalkoztak, melyre az 1700-as évek végén keletkezett községi pecsét ábrázolása is utal. Ezért jelenik meg címerünkben a búza és a szőlő

Megkondult a mendei nagyharang.
Húzza, húzza három szép vadgalamb.
Azt húzza, hogy tőled jött üzenet:
Te az enyém, én leszek a tied.

Piros alma ne gurulj, ne gurulj.
Értem, rózsám, ne búsulj, ne búsulj.
Lám én érted akkor sem búsulok,
Mikor tőled nagy útra indulok.

Összeállította: Szántai Erzsébet

Forrás és további információ: www.mende.hu



« vissza