Gomba

Gomba község, a monori kistérség festőien szép kistelepülése, Monortól 8 km-re, a Gödöllői-Ceglédberceli-dombság déli lankáin fekszik. Közúton megközelíthető a 4. sz. főútról Monoron keresztül, valamint a 31. sz. útról Úri, ill. Nagykáta-Pánd-Káva-Bénye települések irányából.

A község belterülete egy északról nyíló völgyben fekszik, egy ebből kiemelkedő, Várhegy nevű löszdombon terül el a falu központja.Gomba földrajzi elhelyezkedéséből adódóan dimbes-dombos, a nyugalmat árasztó, hangulatos utcák ennek megfelelően girbe-görbék, a házak takarosak. A falu felszínét lösz, löszös homok, kisebb részben futóhomok, de zömében jó minőségű talaj borítja.

Gombán, ill. a a falu külterületnek számító Felsőfarkasdon évtizedekkel ezelőtt völgyzáró gátakkal, a helyi patak vizét felduzzasztva hozták létre a Gombai- és a Farkasdi-víztározókat, melyek azon túl, hogy a szántóföldek öntözővizét biztosítják, a környékbeliek kedvelt üdülő- és horgászhelyeivé is váltak. (Ezt mutatja az is, hogy a Gombai-tó partjának egy felparcellázott részén több tucat, főként budapesti lakosok tulajdonában álló hétvégi ház található.)

A múlt század közepén Kubinyi Ferenc ásatásai során feltárt leletek tanubizonysága szerint a kőkorban, majd a bronzkorban is lakott telep helyezkedett el a Várhegyen. Egy bronzkori erődítményrendszer részének, az úgynevezett földvár vagy pogányvár párkányzatának keleti oldala máig kivehetően tárja elénk a régmúlt idők nyomait.

A település mindenbizonnyal az itt birtokkal rendelkező Gombai-családról kapta a nevét. Első okleveles említése 1337-ből származik, amikor már a Gombai nemzetség birtokaként jegyzik a területet. A határjárás eredményét rögzítő oklevélben említésre kerültek Tete és Farkasd falvak is, melyek a török időket ugyan már nem vészelték át, ám nevük ma is Gomba külterületeinek megnevezéseként használatosak.

A XIV. századtól a környező településekhez hasonlóan a középkori Gomba fejlődését is a területet királyi adományként elnyerő földbirtokos családok letelepedése határozta meg. Zsigmond király 1408-ban - hűtlenség miatt - Gombai István birtokait elkobozta és azt Maróthy János székely ispánnak adományozta. Ötven évvel később Mátyás Király a Bothos György utód nélküli halálával visszaszállt gombai birtokot Rozgonyi Sebestyén főlovászmesternek adta. A XV. században az említett személyeken kívüla Kerekegyházi-család, illetve zálogosként a Dávidházi-család is birtokkal rendelkezett Gombán. Nagylucsei Orbán győri püspök tőlük váltotta ki a területet és 1484-ben királyi adományleveleket szerzett a birtokokra. A XVI. század közepén II. Miksa jutalom gyanánt Gombay Györgynek és leányáának adta a település birtokjogát, ezzel az ősi birtok újból visszakerült a Gombay-család kezébe.

A török uralom idején a nagy adóterhek, üldöztetések miatt a falu lakossága bár erősen megfogyatkozott, a környező településekkel ellentétben mindvégig lakott hely maradt. A családok elsősorban búza-, rozs-, árpa-, és rozstermeléssel, sertés- és birkatartással foglalkoztak. A törökvész elmúltával sem csökkentek a falu hányattatásai, lakóit protestáns hitük miatt folyamatosan háborgatták.

A török kiűzése után Gombán is a lassú, de folyamatos gyarapodás figyelhető meg. Ezt segítette az 1700-as évek közepétől egyre jelentősebb szerepet játszó, a község határát átszelő, a vármegye kezelésében lévő fontos sókereskedelmi út is. Ezen szállították - többek között a gombai jobbágyok is fuvardíj fejében - Szolnokról a pesti sóházakhoz a sótáblákat. Ezen hajtották végig a csordákat a nagyobb piacokra, vásárokra. (Ennek okaként az öregek emlékezetében Hajcsár út néven maradt meg az út neve.) A Tsz-szervezés után az utat ugyan beszántották, ám azon ma is el lehet jutni Tetén keresztül Péteri felé, ill. Pándon át Bicskére is.

A Fáy-család, mely a XVIII. századra Gomba legjelentősebb birtokosává vált, 1612-ben zálogosítás útján szerzi meg a települést Maglóddal és Pécellel együtt. Az úrbérrendezés idejéből származó okiratok szerint a faluban nemzetiségi betelepítés nem történt, csak magyar családnevek szerepelnek a listákon. A falu jellegzetessége volt a helyben lakó nemesek nagy száma, akik a XVIII. század végén, a XIX. század elején több kúriát is építettek Gombán, melyek közül négy ma középületként kerül hasznosításra. A Patay-kastélyban működik a Fáy András Művelődési Ház, a Bárczay-kastély barokk épülete pedig a Fáy András Mgtsz és az Agromobil Mezőgazdasági Szolgáltató Szövetkezet székhelyeként funkcionál. Az épület történetéhez fűződik az a szájhagyományon alapuló legenda, miszerint az épületben egy teljes éjszakán át őrizték a magyar Szent Koronát, amikor 1848 decemberében vagy 1849 januárjában a kormány Budáról Debrecenbe menekült, és Szemere Bertalan valamint kisérete egy éjszakára a kastélyban szállt meg. Az egykori klasszcizáló jellegű Fáy-kúria a községi polgármesteri Hivatalnak ad otthont, míg a szintén klasszicizáló stílusban emelt Perczel-kúria ma központi Konyhaként működik. A hagyomány szerint, a Perczel Mór tábornok egyenes leszármazottának tekinthető Perczel-család e szép kúriájában írta Katona József a Bánk Bán egy részét is! A XIX. században az említett családokon kívül a Szemere-, Puky-, Dapsy-, Wartensleben- és Tahy-családok tekinthetőek Gomba jelentősebb birtokosainak. A Tahy-kúria állapota a II. Világháborúban és az azt követő években olyannyira leromlott, hogy sajnos felújítani már nem lehetett, így azt le kellett bontani.

A reformkor idején a falu híres személyisége volt Fáy András, a "haza mindenese", aki diákévei alatt a nyarakat apja gombai birtokán töltötte, de évekkel később, pesti polgárként is, ha csak tehette barátaival kilátogatott a családi kuriába, ahol legszivesen a kertészet szenvedélyének hódólt. 1815-ben Fáy a kuriához tartozó gazdasági épületet átalakította lakóházzá (mai kisiskola) ahol aztán rendszeresen megrendezésre kerültek a "messzeföldön híres" András-napok, nemritkán olyan illusztris vendégekkel, mint Kölcsey Ferenc, Bajza József és Szemere Pál.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után is a falu birtokstrukturájában jelentős tényező maradt a közép- és nagybirtok, ezzel együtt Gombán is megindult a parasztság társadalmi rétegződése: a jómódú paraszttól az elszegényedett, földnélkülivé vált napszámosig és gazdasági cselédig mindenréteg kialakult. A jómódú paraszt helyzetét példázza Csonka András esete, aki az 1910-es évek elején megvette az egyik kuriát!

Az I. világháború után fellépő gazdasági válság, majd az 1930-as évek újabb gazdasági válságá hatására a parasztság általános elszegényedése figyelhető meg. Ezt példázza az is, hogy a református egyház, mely a századfordulón vagyonos egyháznak számított a befolyt egyházi adók és egyéb jövedelmei nyomán, az 1930-as évek kezdetétől a hívek rossz anyagi helyzete miatt mind nehezebben tudta önmagát és az iskolát fentartani.

A községben szerencsére sem a II. világháborúban sem 1956 őszén nem voltak komoly harcok, a szocializmus évtizedeire pedig az ország egészére is jellemző szürke, de viszonylag kiszámíthatónak mondható fejlődés volt jellemző. 1949-ben Gombán is megindult a Tsz-szervezés, 1957-ben pedig újabb szövetkezeteket hoztak létre, melyeket hamarosan egyesítettek. 1973-ban Fáy András Mgtsz néven összevonásra kerültek a bényei, kávai és gomba Tsz-ek, a faluban pedig a legmeghatározóbb gazdasági tevékenységgé a szántóföldi növénytermesztés (búza, kukorica), ill. a juh-, sertés- és baromfitartás vált.

Forrás: Juhász Andrea, Képes Katalin, Kovács Gábor, Hégely Péter (2000): Magyarország kisrégiói-Pest megye- A Monori kistérség (Veresegyház, Manila nyomda)

További információ: www.gomba.hu



« vissza