Ecser

A Budapest közvetlen szomszédságában fekvő Ecser község, közúton a 31. sz. útról Maglód felől, ill. a 4-es sz. útról Vecsés irányából közelíthető meg. A községet érinti a Budapest - Újszász - Szolnok villamosított vasútvonal is.

A Duna soroksári vízgyűjtő területén fekvő település felszínét nagyobbrészt lösz, illetve löszös homok, kisebb részben futóhomok fedi, melyeken zömében jó minőségű talajok alakultak ki. Sok a fiatal, meredek lejtő, a területet eróziós barázdák és vízmosások szántották fel. A mély bevágású völgyek a vízfolyások formáló munkájának eredményei.

 

A löszvegetáció főként löszpusztarét, törpemandulás, a hajdani őstölgyes már csak nyomokban maradt meg. A löszhátak sztyepp-erdeje a tatárjuharos tölgyes, a medencékben pedg gyakoriak a gyertyános bükkösök is. A mélyen bevágódott, patak nélküli völgyekben gyertyános tölgyesek húzódnak. A száraz, meleg déli oldalakon mészkedvelő tölgyesek tenyésznek, főleg molyhostölgy-állománnyal. Elterjedtek a vízi, mocsári és lápi társulások is. Az Ecser szélén lévő, de közigazgatásilag már a főváros XVII. kerületéhez tartozó Merzse-mocsár természetvédelmi terület, védett vándormadarak kedvelt pihenő-, és szálláshelye. A községben két kisebb horgásztó is van (az egyik önkormányzati, míg a másik magántulajdonban), melyek kiváló vízminőségüket természetes források táplálásának, folyamatos frissítésének köszönhetik. A viszonylag gazdag vadállománnyal bíró község-környéki erdők kezelési joga két vadásztársaság kezében van, a vendégvadászok fogadására pedig egy erdőszéli szép vadászház is rendelkezésre áll.

 

A település neve személynévből keletkezett, jelentése esetleg az Ascher német személynévből ered. A másik magyarázat szerint a magyar ecs - öcs, vagyis fiatalabb fivér névszóból ered a falu neve. A község neve hasonlóságot mutat Árpád vezér unokájának Ecsellő nevéhez is, és történelmi tény, hogy ez a vidék a fejedelmi törzs szálláshelye volt. Erre utalnak az Ecser környéki helynevek, amelyek a fejedelmi család jelentősebb férfiainak neveit viselik. Ilyen Üllő is, aki Árpád vezér fia volt, vagy Taksony, aki Solt fia volt. Egy 948-ból származó okmány Árpád fejedelem másodszülött fiaként említi Üllőt, s az ő fia volt Ecsellő. A népmonda szerint a település nevét a határában valamikor bőven tenyésző cserfaerdőről kapta: Árpád fejedelemnek - aki vezéreivel a honfoglaláskor erre járt - az akkori lakosok nem tudták megmondani a falu nevét, így a fejedelem elrendelte, hogy nevezzék el a cserfáról, amely alatt a sátra állott.

 

„Echer” első írásos említése egy 1315. december 6-án kelt oklevélből való, amikor Sőregi Zaheus leánya, Ecseri Dénes özvegye ecseri birtokrészét unokájának, Jánosnak adta. Egy 1399-es oklevél szerint Ecsernek már ekkor temploma volt, ami arra utal, hogy a falu már ebben az időben számottevő jobbágyközösséggel rendelkezett. A XV. századig az Ecseri családé a birtok. 1454-ben V. László az ecseri Sáfár Tamás magtalan halálával reá szállott falut Szilassy Györgynek és Pozsonyi Tamásnak adta. 1513-ban pusztaként tartják nyilván, ekkor Pest város bírájának, Szegedy Pálnak a birtoka. A XVI. században a dabasi Isthy Péternek is volt birtokrésze itt.

 

A környék az 1540-42. évi Budavár környéki harcok során került török kézre. Írásos emléknek a török adószedők által készített népszámlálási adatok, illetve gazdasági összeírások tekinthetők, melyeket évszázadok óta az isztambuli levéltárban őriznek. Ezek szerint Ecser lakói valószínűleg már a török uralom kezdetén elmenekültek, vagy lemészárolták őket, hiszen az első összeírás említést sem tesz a községről, a további összeírásokban pedig üres faluhelyként szerepel, amelyet néha-néha a rákoscsabaiak vettek bérbe. A tímár és hász birtokosok jövedelme 1559-ben 174 akcse, 1562-ben 80 akcse, 1580-ban és 1590-ben 500 akcse volt. Az 1690-es magyar hatósági összeírás szerint Ecser sok más községgel együtt az elnéptelenedett falvak között szerepel.

 

A török elnyomás alóli felszabadulás után a puszta Verlain János budai kamarai inspektor kezére került. A környék számos kihalt falva közül Ecseren az elsők között kezdődött meg az újratelepülés. Az újonnan érkezett jobbágyok megkezdték a parlagon heverő földek feltörését. Az 1699-es adóösszeírás szerint ekkor már 11 család lakta a falut, tulajdonukban számos ökör, ló, fejőstehén, illetve egyéb szarvasmarha található. A földeken búzát, árpát és kölest vetettek ebben az évben. A szarvasmarhák, illetve lovak számából arra lehet következtetni, hogy aránylag jó gazdasági viszonyok között telepedtek meg a község újraélesztői. A tudatos földesúri betelepítések az 1700-as évek elején indultak meg, azonban erről írásos adataink nincsenek, mivel a Grassalkovich-levéltár teljesen megsemmisült a II. világháború során. A Rákóczi-szabadságharc ismét csökkentette a lakosság számát, a fejedelem seregében kilenc ecseri katonáról tudunk. Az 1710-es évektől Svajdler Antal a birtokos, aki magyar és szlovák lakosokkal folytatta - valószínűleg 1720-ban - a gyakorlatilag több mint két évszázada elnéptelenedett falu betelepítését. 1729-ben gróf Grassalkovich Antal vette meg 1700 forintért, majd III. Károlytól 1732-ben „ius patronatus”-t kért a községre. 1851-ig a Grassalkovich család gödöllői uradalmához tartozott Ecser, ekkor alakultak ki mai határvonalai. Vallásos katolikus lévén Grassalkovich Antal felvidéki katolikus szlovák telepesekkel népesítette be Ecsert, azonban kis számban német nemzetiségű telepesek is érkeztek az évek folyamán. 1703-ban 16, 1715-ben 11 család lakta a pusztaként nyilvántartott helységet. Az újjáépült faluban 1728-ban 39, 1744-ben 79, 1760-ban 87 család élt.

 

Első ismert pecsétje 1727-ből való, rajta a falu címerével. A gyöngysorkerettel határolt címerben kereszt, valamint a két szélén hegyével felfelé álló ekevas található. Az 1781-es pecséten ábrázolt címerben a cölöphelyen apró dombon álló lombos fa, szélről két-két gabonaszál van, ami az 1789-es pecséten kiegészül felül két-két hatágú csillaggal, emberarcú holdsarlóval és háromszögletű istenszemmel. Az 1812-es pecséten pedig kilencágú almafa, két oldalán két kisebb fenyőfa-ábrázolás látható. A megtelepedés után a szolgáltatásokat az 1728-as szerződés szerint teljesítették, vagyis a kisebb ajándékok (vaj, tojás, tyúkok, ludak) mellett a falu az uraságnak 60, a plébánosnak 90 forintot fizetett, valamint az urasági földeken kellett a szántást-vetést és az aratást elvégezni, amit közös erővel három-három nap alatt teljesítettek. A kaszálók kevés volta miatt bérelték Vecsés, Halomegyháza pusztákat az uraságtól. Az 1789-es kataszteri felméréskor a határ 15,5 %-a (zömmel erdő) állt földesúri kezelés alatt, a többi jobbágybirtok volt. Az 1770-es úrbéri rendezéskor 18 egésztelkes, 14 féltelkes jobbágy és 26 zsellér volt a faluban, akiknek aránya az 1828-as összeírásig, a birtokaprózódás következtében, 11 egésztelkes, 3 háromnegyedtelkes, 19 féltelkes, 9 negyedtelkes jobbágyra és 58 zsellérre változott. Az úrbérrendezés után 25 telek arányában robotoltak (egy egész telek után 52 igásnapot vagy 104 gyalognapot szolgáltak), teljesítették a kilencedet és a cenzust.

 

Az 1848-49-es szabadságharc idején Ecserről is többen beálltak a honvédseregbe. A gödöllői uradalom csődbejutása után, 1851-ben, báró Sina Simon vette meg a falut, de csakhamar eladta a Szontagh családnak. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után is meghatározó maradt a falu birtokstruktúrájában a paraszti birtok, ugyanis a maradék majorsági föld 1874-ben a lakosság tulajdonába került. 1935-ben az 5 hold alatti törpebirtok 32,8 %-ot, az 5 és 100 hold közötti középbirtok 56,5 %-ot, a 100 hold feletti nagybirtokot (10,7 %) pedig a községi legelő jelentette. Az 1945-ös földosztással létrejött (átlagosan 7,9 holdas) kisbirtokokat csak a nagy tsz-szervezés idején, 1961-ben sikerült kollektivizálni. A 711 hektáron, 275 taggal „Törekvő” néven létrehozott szövetkezet 1970-ben egyesült a gyömrői Petőfi Tsz-szel. Az egyesített szövetkezeteket szanálás után, 1974-ben egyesítették a maglódi Micsurin Tsz-szel, majd 1977-ben létrehozták a Rákos Mezeje Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet, budapesti székhellyel, 4787 hektáron.

 

A szántót a XVIII. század közepéig két-, majd háromnyomásban használták. Az 1852. évi tagosítás után szűnt meg a többnyomásos gazdálkodás. A szántóföldi növénytermesztést a XIX. században kiterjesztették (a művelési ágakon belül az arány a feléről a háromnegyedére emelkedett), a rét- és legelőterületek feltörésével. A szántóföldi növénytermesztésben a XX. század közepéig meghatározó volt a rozstermesztés (1936-ban 36,7 %), ami jelzi a földek egy részének viszonylag gyenge, homokos voltát. Az 1960-as évektől a rozs vetésterülete (1962-ben 18,1 %) visszaszorult, a búzáé (11,8 %), az árpáé (13,0 %) és a kukoricáé (25,1 %) nőtt. Több mint kétszáz éves hagyománya van a községben a kukorica, a káposzta és a kender termesztésének. Ezeket a nyomáson kívüli földeken termelték. A múlt század közepétől a polgárosodó, növekvő főváros melletti Ecser lakói egyre nagyobb mennyiségben szállítottak Budapestre zöldséget, burgonyát, tejet, tejterméket. Nevezetessége a falunak, hogy a XIX. század elejétől (1808-tól van biztos adat) céhbe szerveződött takácsok működtek Ecseren. (Saját céh-privilégiumot nem sikerült kiharcolniuk.)

 

A II. világháborúban sokan a harcmezőkön, mások polgári áldozatként vesztették életüket a község lakói közül, ezzel együtt számos lakó- és középület is megsérült. Az 1956-os forradalom idején létrejött nemzeti bizottság elnöke Káldos György volt.

 

 

A katolikus templomot 1730 körül építtette Grassalkovich Antal egy régi kápolna romjain, Páduai Szent Antal tiszteletére. A plébániát 1740-ben szervezte meg a földesúr. Korábban a község Isaszeg, majd Üllő plébániájához tartozott. Ma a község egyetlen műemléki épülete ez a szabadon álló, keletelt, egyhajós, középtornyos, barokk templom (részben átalakított külsővel).

 

Forrás: Juhász Andrea, Képes Katalin, Kovács Gábor, Hégely Péter (2000): Magyarország kisrégiói-Pest megye- A Monori kistérség (Veresegyház, Manila nyomda)

 

További információ: www.ecser.hu

 



« vissza