Nyáregyháza

Nyáregyháza a monori kistérség déli részén, a Duna-Tisza közti hátság északi vidékén helyezkedik el. A Budapesttől 40, Monortól 10 km-re található település közúton a 4. számú (E 60) főútról pilisi leágazással, ill. az M5 számú autópályáról Újhartyánon, Újlengyelen keresztül a 4606. számú úton közelíthető meg. A legközelebbi vasútállomás 5 km-re, Pilisen található.

 

Nyáregyháza éghajlatára a szárazság jellemző, felszínét gyenge termőképességű homokos talaj borítja, melynek a település határában jelentős részét erdő foglalja el. Legjellemzőbb fafajtái a pusztai és gyöngyvirágos tölgy, gyertyán és nyír, valamint gyakori a szomorúfűz is. A futóhomok megkötésére akácfákat telepítettek. Számos, az ország más vidékein csak elvétve található növényfajta honos a községet övező réteken, homokpusztákon (pl. csüdfű, kései szekfű, homoki ternye).

 

A község nevének "Nyár" előtagja egykori nyárfás helyre utal, melyhez az "egyház-a" utótag akkor járulhatott hozzá, amikor a falu elpusztult és csak templomának romjai maradtak meg.

 

A faluban és környékén századunk közepétől végzett ásatások Árpád-kori cseréptöredékekre, kemence maradványokra, a tatárjárás idejéből származó ezüstékszerekre és nagy mennyiségű fémpénzre bukkantak, ami bizonyítja, hogy már a XII-XIII. században is lakott terület volt. Helytörténeti kutatások szerint a Nyáry család, amelynek neve összefonódik a község történelmével, már az 1300-as évek első felében tekintélyes birtokkal rendelkezett Nyáregyházán, ill. az akkor "Nyar"-nak nevezett birtokon.

 

A település első, "Nyareghaz" néven történő okleveles említése 1411-ben, Zsigmond király által kiadott okiratban történt. Ezekben az időkben Zsigmond a hűségére visszatérteknek a birtokjogukat megerősítő adományleveleket állított ki, ami azért volt fontos, mert a birtokosoknak védelmet nyújtott a hatalmaskodások ellen. Ez késztette a Nyáry családot arra, hogy birtokukra több ízben is királyi adományt szerezzenek (1417, 1438).

 

1526-ban Mohácsnál a török seregek pusztítása nyomán bizonyos források szerint 24 Nyáry esett el, míg más okiratok két Nyári fiú haláláról és két Nyáry lány elrablásáról beszélnek. Az akkori földbirtokos, Nyáry Mihály a törökök elől nógrádi birtokaira menekült. A falu azonban nem pusztult el, a hódoltság első felében a népességösszeírások szerint 20-30 jobbágycsalád élt és dolgozott a településen. Az itt élők elsősorban növénytermesztéssel (búza, rozs, árpa, kender, len), állattenyésztéssel (sertés, juh), méhészkedéssel és bortermeléssel foglalkoztak. A XVI. század végén a falu a térség egyik legnépesebb települése volt.

 

Később azonban az adóterhek, fosztogatások, rabejtések elől a falu népe a környező mezővárosokba, ill. a Felvidékre szökött, így fokozatosan elnéptelenedett. A XVII. század első felétől Dömsöd-Ócsa-Monoron át a Cserhát déli vonulatáig húzott vonaltól délre lakatlan pusztaság terült el, és a terület egészen a XIX. század közepéig Alsó-és Felső Nyáregyháza pusztaként szerepelt a nyilvántartásban. Az itt legeltető pásztorok, az átutazó kereskedők karavánjai azonban állandó veszélynek voltak kitéve, hiszen a törökök, az elszegényedett végvári katonák, elpusztult falvak lakói rendszeresen kifosztották szekereiket, elrabolták állataikat. A nemesi vármegye, mivel a katonáinak zsoldot fizetni nem tudott, kényszermegoldásként hozta létre a helyi lakosság önvédelmi szervezetét, a "parasztvármegye" intézményét. Az új szabályok szerint a nemesek kardot, puskát, a jobbágyok fejszét és vasvillát használhattak jogos tulajdonuk védelmezése érdekében. A rendszer olyannyira "bevált", hogy a török kivonulása után a következő évszázadban is folytatta tevékenységét, amikor főképp a Tabánban megtelepedett rácok fosztogató akcióinak megfékezésére volt hivatott.

 

A Nyáry család, mely a törökök előli menekülése óta eltelt másfél évszázad alatt szerteágazott a királyi Magyarország területén, soha nem látott osztatlan nyáregyházai birtokainak egy részét bérbe kívánta adni, ámde a birtok osztatlansága számos vitára adott okot az örökösök között. Ezt tetézte az a gond, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc után jogtalan földfoglalók jelentek meg a területen. Ellenük első ízben Nyáry Mihály lépett fel, aki többek között a Rákóczi Nemesi Társaság tagja volt és Kőrösre kerülvén lehetősége nyílott a birtok ügyeinek intézésére. Hosszas viták után több pert is indítottak a földfoglalók ellen, amelynek során 1750-ben készült el Nyáregyháza első térképe. Az ősi Nyáry birtok ekkori felosztása szerint Alsó-Nyáregyháza Nyáry Mihály, a dabasi-inárcsi úttól délre eső terület Halász Mihály (aki 1744-ben bérbe adja a területét Szeleczky Imrének), a nyugati rész pedig Nyáry Zsófia leszármazottjának, Balla Antalnak a birtokában volt.

 

A XVIII. század második felére az elismert birtokosok bérbe adják területeiket, így idetelepülnek azok a köznemes birtokos családok, akik jelentős szerepet játszanak a puszta benépesítésében, élő faluvá való alakításában (néhány családnév). 1762-ben az itt élő cselédek száma gyermekeikkel együtt 51 fő volt, 1774-ben pedig már 203 főt számláltak a birtokokon.

 

1843-ban 114 tanyára osztva került bérbeadásra a terület, majd 10 év elteltével ezt 51 tanyára vonták össze. A cselédség letelepítése nyomán létrejött házsorok mind Alsó-, mind Felső- Nyáregyháza későbbi utcaszerkezetének magját, a község belterületén húzódó utak jelenlegi helyét kijelölték. 1883-ban a faluban már 45 ház állt és 350-en lakták a települést.

 

Nyáregyháza történelmének legkiemelkedőbb alakja, Nyáry Pál az 1848-49-es szabadságharcban való részvételével alapozta meg máig tartó hírnevét. Az 1835-től Pest Megye Főjegyzőjeként, majd alispánjaként tevékenykedő liberális nemesi politikust a szabadságharc leverése után tíz évi várfogságra ítélték, ahonnan 1856-ban tért vissza felújított kúriájába. Nagy érdemének tekinthető, hogy visszatérése után iskolát szervezett a faluban, felismerve az alsóbb néprétegek iskoláztatásának, szakképzésének szükségességét.

 

A szabadságharc bukása utáni években a földeket bérlők az újonnan megjelenő államhatalmi szervezet, a csendőrség fokozódó zaklatásainak voltak kitéve. Bár a csendőrők rendre semmi gyanúsat nem találtak, mégis valószínűsíthető, hogy a bérlők közül többen bújtattak a szabadságharcban aktívan résztvevő személyeket, üldözött politikusokat. A Vadász Miklós álnéven bújdosó Vörösmarty Mihály például egy ideig Balla Károly birtokán lelt menedéket.

 

Nyáregyháza községgé szerveződése az 1800-as évek közepére tehető. Ekkor a falu népessége 640 fő volt, ami a következő évtizedekben rohamosan gyarapodott, 1870-re 1585, 1910-re 3098, 1949-re 4057 főre emelkedett a lakosság száma.

 

Bár az állattartás jelentős szerepet játszott a lakosság megélhetésében - az 1897-es kimutatás szerint a legtöbb szarvasmarha ( mintegy 1600 db) a monori járásban itt volt -, az erdőtelepítések nyomán a szántókra, legelőkre alapozott növénytermesztés és állattenyésztés fokozatosan háttérbe szorult és az erdészet lett az egyik legfontosabb művelési ág, amit a kertészet és a gyümölcstermesztés jelentőségének növekedése is kiegészített.

 

Ezidőtájt élénkült meg a kereskedelmi és ipari tevékenység is, amihez jelentős mértékben járult hozzá a Pilist is érintő vasútvonal üzembe helyezése. Az 1860-ban létrehozott monori ipartestülethez valamennyi nyáregyházi iparos csatlakozott.

 

Az első világháború folyamán a körjegyzőség területéről több mint 700 férfit hívtak be katonának, akik közül mintegy 98 fő sosem tért vissza falujába. Az ő emléküket 1925-ben emlékoszlop állításával örökítette meg Nyáregyháza lakossága.

 

A XX. század elején Wekerle Sándornak, Krajcsovics Lajosnak, Mannó Istvánnak voltak itt jelentősebb birtokaik. A falu területe 1941-ben 15950 kh. volt, 3996 lélek lakta, akik közül a többség az uradalmakban dolgozott cselédként, aratóként. Míg a zsellérbirtok össznagysága alig haladta meg a 2000 kh-ot, addig az összes földterület mintegy 84 %-át a néhány nagybirtok tette ki. A külterületen lakó népesség, ill. a mezőgazdaságból élők aránya egészen az 50-es évek tsz-esítéséig igen magas volt. (Mára azonban a külterületen élők aránya csak néhány százalékot tesz ki, és a mezőgazdaságban dolgozók száma is alig haladja meg a keresők 20 %-át.) A háború előtt a falu kereskedelmét a Hangya Szövetkezet szervezte meg.

 

Az 1950-es évek első felében két termelőszövetkezetet hozták létre, Béke és Kossuth Tsz. néven. Az évtized végi nagy kollektivizálás idején alakult meg Nyáregyházán az új Béke és az Ady Tsz., amelyek 1974-ben összeolvadtak a pilisi Aranykalász tsz.-szel, ezzel mintegy előrevetítve a következő évi közigazgatási egységesülést is.

 

A rendszerváltás után létrejött új önkormányzati struktúrában Nyáregyháza is a függetlenség útjára lépett, ugyanakkor továbbra is szoros kapcsolatot tart fent Pilissel, ill. a többi szomszédos településsel.

 

A község nevezetességei, műemlékei közül kiemelkedik a Nyáry kúria és a közvetlen mellette álló Mannó kastély. Az iskola épülete előtt található Nyáry Pál és Schodelné Klein Rozália, a múltszázad hazai operaéletének európa-szerte ismert énekesnője, Nyáry Pál élettársának mellszobra. Kettejük szerelmi története a reformkorban nem csak község lakosságát, de a korabeli pesti nemesi közvéleményt is foglalkoztatta. Az énekesnő Nyáry Pálhoz hasonlóan szintén a községet határoló akácerdőben lelt végső nyugodalmat, az emlékparkban lévő sírja mai napig őrzi emlékét. A Hősök terén álló I. Világháborús Emlékmű mellett Nyáregyházán járva érdemes még megtekinteni a katolikus-, a református-, ill. az evangélikus templomot.

 

Forrás: Juhász Andrea, Képes Katalin, Kovács Gábor, Hégely Péter (2000): Magyarország kisrégiói-Pest megye- A Monori kistérség (Veresegyház, Manila nyomda)

 

További információ: www.nyaregyhaza.hu



« vissza